Várostörténeti Digitális Archívum

Kiskőrös

Településtörténete

A Bács-Kiskun Vármegye közepén található Kiskőrös, Petőfi Sándor szülővárosa, egykori és jelenlegi járási székhely. Földrajzilag a Duna-Tisza Közi Homokhátságon, közigazgatásilag a Dél-alföldi Régióban helyezkedik el.

Kiskőrös és környéke már több ezer éve, a történelem előtti időkben is lakott volt. A legkülönbözőbb korokból – rézkor, bronzkor, avarkor, jazig-szarmata kor – kerültek elő leletanyagok.

Az 1930-as években folytatott ásatások során került elő a jelenleg ismert, legkorábbi kiskőrösi leletanyag. A bodrogkeresztúri kultúrához tartozó 11 sír középső rézkori eredetű (kr.e. körülbelül 4000 – 3500). 1932-ben 213 avar sírt tártak fel, ezeken kívül szarmata kori sírokat is találtak.

1961-ben a sportpálya építésekor előkerült Kiskőrös első jelentős temetője, mely a középső bronzkori (kr.e. 2000 -1500) Vatya kultúrához tartozik. 2011-ben találtak még a Vatya kultúrához köthető urnákat és már akkor sejtették, hogy egy középső bronzkori központnak kellett lennie ezen a területen, melyet meg is találtak a régészek 2016-ban. Az ásatások során 161 korabeli fémtárgyat, bronzékszereket, aranyból készült csónak alakú csüngőket, hét darab tokos baltát találtak.

Kiskőrös és környéke tehát már a bronzkortól lakott volt, de ez nem jelenti azt, hogy a település elődjéről beszélhetünk. A legkorábbi információink a településről a Magyar Királyság idejéből származnak. Egy Zsigmond korabeli, 1394-es oklevél említi Kewres néven a települést, mely a nevét a kőrisfákról kapta.

A középkori településről nem sokat tudunk, a település utoljára 1529-ben szerepel ismert iratokon a török általi dúlás következtében. 1529. április 08-án a török-rác csapatok betörtek a településre és teljesen elpusztították. A középkori Kiskőrös megszűnt létezni, és nemcsak a település, hanem az egész környék hosszú időre elnéptelenedett.

Újratelepítés

A mai Kiskőrös középkori településelőzménye tehát az 1529-es oszmán hadjárat során a szomszédos községekkel együtt elpusztult, a térképeken még a 18. század elején is pusztaként hivatkoztak rá. Ugyan vannak adataink itt élő családokról, de a környék benépesülése nem mehetett végbe a felszabadító háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc hadjáratai miatt, az átvonuló csapatok többször is felperzselték az ország középső területeit.  

Kiskőrös néhány napra még a Rákóczi szabadságharc idején is fontos szerephez jutott. 1704 tavaszán részben a sűrűsödő támadások miatt II. Rákóczi Ferenc arra kényszerült, hogy elhalassza a dunántúli hadjáratát, ehelyett a Duna-Tisza közére vezette hadait a délen gyülekező császári csapatok ellen. Udvari seregével a Duna melletti Ordasra vonult, itt találkozott és tanácskozott az I. Lipót császár és magyar király békejavaslatával érkező Széchényi Pál kalocsai érsekkel. Rákóczi április 30-tól május 26-ig állomásozott Ordason, de a béketárgyalások nem vezettek eredményre. Az egyik éjszaka egy szász nemzetiségű hadnagy átlopózott az őrség vonalán, hogy merényletet hajtson végre a fejedelem ellen. Rákóczi palotásai elfogták a gyanúsan viselkedő embert a fejedelem sátrának közelében. A kínvallatás során beismerte, hogy magas rangú férfiak bérelték fel Bécsben Rákóczi megölésére. A fejedelem 1704. május 29-től június 29-ig Solton táborozott. Ekkorra valószínűleg már eldöntötte, hogy a déli területeken lévő rác csapatok ellen indítja el hadait. Június 22-én Onadi Csiszár István szolnoki kapitány már útnak indította a tüzérséget, és Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét városokat bízta meg a lövegek szállításával. Rákóczi Soltról a kiskőrösi pusztára vonult hadinépével, itt került sor a hadjáratot megelőző csapatösszevonásra, valamint itt adta ki 1704. július 1-jén tábori szabályzatát, amelyben tíz pontban foglalta össze a tábori élet rendtartását.

Ennek a csapatösszevonásnak az emlékére a szabadságharc kitörésének háromszázadik évfordulóján Suba György lakos ösztönzésére, Kiskőrös Város Önkormányzata és a lakosság Máté István szobrászművésszel egy Rákóczi mellszobrot készíttetett, amelyet a katolikus templom szomszédságában állítottak fel. 

1691-ben kapták meg Kiskőröst és a hozzá tartozó hat pusztát Wattay János és Wattay István a török elleni csatákban tanúsított vitézségükért I.Lipót császártól. A kevés számú állandó lakos nem tette lehetővé a terület gazdasági kiaknázását, ezért a tulajdonosoknak gondoskodni kellett az újratelepítésről. Ez a többlépcsős folyamat az 1710-esévek második felében kezdődött, s végigkísérte csaknem az egész évszázadot. Kiskőrös földesurai, Wattay János és Wattay István 1718. május 19-én adták ki kiváltságlevelüket,

amelyben tételesen rögzítették az ideérkezők számára nyújtott kedvezményeket. Ezt az időpontot tekintjük a mai Kiskőrös alapításának. Ebben az évben mintegy 70 szlovák család érkezett az ország északi részéből, a hagyomány szerint Árva, Hont, Gömör, Liptó, Nógrád, Nyitra, Pest, Pozsony, Sáros, Turóc és Zemplén vármegyékből.

Kiskőröst és hat pusztáját a pomázi Wattay-család a török elleni felszabadító háborúk során nyerte el, s mivel ők maguk is az evangélikus vallást követték, így az ideérkezők döntő többsége is a vallás lutheri irányzatát bírta. A betelepülés utolsó nagyobb hulláma a század végére esett, 1784-ben ugyanis Kiskőrös II. József királytól mezővárosi rangot nyert, ezzel a fejlődés újabb szintjére lépett. A környékbeli nagyobb településekről egyre több iparos és kereskedő érkezett, akik jellemzően izraeliták és római katolikus magyarok voltak. A város ekkortól fogva már valóban jelentős tényezőnek számított Pest-Pilis-Solt vármegye déli részén.

Kiskőrös tehát döntő többségében szlovák nemzetiségű település, szlovák nevén Maly Keres, mely magán hordozza a szlovák jelleget.  

Petrovicsék Kiskőrösön

Petrovics István mészárosmester és felesége Hrúz Mária 1821. november 1-től 1824 október közepéig bizonyíthatóan Kiskőrösön laktak. A feltörekvő mesterember lehetőséget látott az ekkortájt már az iparosodás felé elinduló mezővárosban, ezért tárgyalásokat kezdett a tanáccsal egy mészárszék bérlet megkötéséről. 1821. szeptember 6-án megkötötték a szerződést, miszerint Petrovics bérbe veszi a település központjában álló régi földesúri nagyvendéglő keleti felében az egyik hátsó helyiségét és benne húsmérést nyit. A mészárszékhez szoba, konyha és kamra is tartozott, a házaspár először ide költözött be a majd innen költöztek át a ma már Petőfi szülőházaként ismert házba. Petőfi Sándor édesapja szorgalmas, dolgos ember volt, az üzlet igen hamar jövedelmezővé vált, több okmány tanúskodik arról, hogy néhány éves itt tartózkodása alatt a város meghatározó és befolyásos polgárai közé küzdötte fel magát.

A nagyvendéglő épülete a XX. század első évtizedére rendkívül leromlott állapotban volt már, ezért a település akkori vezetői a lebontásáról döntöttek. Mára csupán az egykori mészárszék helyiség alapozásánál kialakított emlékhely és a 2015- ben elkészült új emlékoszlop jelzi a régi Petrovics féle mészárszék helyét a városközpontban. 

Kiskőrösön született Petőfi Sándor, Magyarország egyik legnagyobb költője, akit 1823. január 01-én kereszteltek meg az Evangélikus Templomban. Apja Petrovics István, anyja Hrúz Mária. Közvitézként szolgált 1839 és 1841 között a 48. gyalogezredben, de gyenge fizikuma miatt végül leszerelték. Vándorszínész, majd 1844-től lapszerkesztő. Az 1848. március 15-i forradalom egyik vezetője, felesége Szendrey Júlia, gyermeke Petőfi Zoltán. 1848 márciusában nemzetőr századossá választották. Október 15-től százados a Debrecenben alakuló 28. honvédzászlóaljnál. 1849. január 17-én áthelyezték az erdélyi hadsereghez. Csatlakozott Bem József törzskarához. Részt vesz a Déváig tartó visszavonulásban. Április 1-jén Bem segédtisztje lett, majd kitüntették a katonai érdemjel 3. osztályával. Részt vett a temesközi hadjáratban, majd Bem előléptette őrnaggyá. 1848. július 31-én a segesvári csatában elesett.

1848-49.
kiskőrösi eseményei

Az 1848 március tizenötödikei forradalom híre gyorsan eljutott az alföldi településekre, így Kiskőrösre is. Nemzeti színű zászlót tűztek ki a templomtornyokra, a városházára és más épületekre. Így fejezték ki a „szabadság ünnepének” nyilvános tiszteletét. A polgári közigazgatás bevezetésével sor került az első népképviseleti országgyűlés megválasztására. Kiskőrös a dunapataji választókörzetbe került, a lakosság pedig nagy többséggel Szeless Lajos képviselőt juttatta mandátumhoz.

1848 júniusának végén Mészáros Lázár hadügyminiszter úgy rendelkezett, hogy Pest-Pilis- Solt vármegyének 4000 fős nemzetőrséget kell kiállítania. A kalocsai nemzetőr egységet 120 lovas szekér hozta Kiskőrösre, itt kezdődött meg a nemzetőrök kiképzése. Mivel önálló magyar hadsereg korábban nem létezett, így főleg a királyi hadseregből átlépett, vagy már korábban obsitot szerzett tisztek, altisztek vállalták az alapkiképzés biztosítását. A kiskőrösi nemzetőrök önkéntesek voltak, ellentétben több mezővárossal, ahol sorsolással állították ki a csapat tagjait.

1849 februárjának elején egy császári hadoszlop megszállta Baját, Kalocsát és Kiskőröst. A megszálló katonaság Kiskőrösön 30 foglyot ejtett. Az elöljáróság titokban, a hagyomány szerint mínusz 20 fokos hidegben Daray Vilmos jegyzőt, Safáry Ágoston és Safáry József ügyvédeket elküldte Kossuth Lajoshoz, Debrecenbe, hogy segítséget kérjenek, amelyet meg is kaptak. Kossuth Muraközy János szabadcsapatát küldte a terület megtisztítására. Az orosz hadsereg megjelenésével a magyar szabadságharc kritikus helyzetbe került. Az üldöző osztrák és orosz csapatok gyorsan nyomultak előre. Kiskőrösre 1849 augusztusában császári csapatok vonultak be. A világosi fegyverletétel után sokan bujdostak a környéken, a kiskőrösiek pedig mindenben segítették őket, szállást és élelmet biztosítva nekik. A forradalom megítélése a vereség ellenére sem változott meg Kiskőrösön, az 1848-ban alapított Olvasóegylet az önkényuralom éveiben is tovább őrizte a hősies küzdelmek emlékezetét.

Az I. világháború

Az első világháború kiskőrösi áldozatai emlékművének gondolata már 1917-ben felmerült, mégis, sok viszontagság után, csupán 1924-ben sikerült felállítani. A Hősök szobrát, vagy ahogyan a köznyelv azóta is nevezi, a „Szomorú katona” szobrát 1924-ben készítette Damkó József budapesti szobrászművész 55 mázsa búza értékért. A fizetést a korona elértéktelenedése miatt a városvezetés nagyrészt terményben, végül a hátralékot augusztus hónapban már pénzben fizette ki. Az emlékmű testvére, szintén a művész alkotása, a kiskunhalasi Búsuló kuruc szobra. Az emlékműre eredetileg 321 elesett katona nevét vésték fel, azonban Bella Tibor Zoltán 2014-ben kimutatta, hogy ennél jóval több, 420 hősi halottja volt Kiskőrösnek. november 2-án került sor az átadóünnepségre a Kossuth és a Szent István utca kereszteződésében található, akkori nevén Hősök terén. Az egykori tudósítás szerint ezres tömeg hömpölygött az utcákon, mindenkinél volt legalább egy szál virág. Az emlékbeszédet Mendelényi János, az evangélikus iskola tanítója tanító tartotta, aki szintén megjárta a világháborút, 1916 és 1917 között pedig az orosz fogságot is. A szobrot az 1970-es évek városrendezési munkálatai miatt a katolikus temető melletti parkba helyezték, eredeti helyére csupán a világháború kitörésének centenáriumán, 2016 novemberében kerülhetett vissza, teljesen felújítva, és katonai tiszteletadással megszervezett nagy ünnepségen avatták fel újra a szobrot.

A II. világháború

A második világháború Kiskőröst közvetve és közvetlenül is érintette. Katonái ott harcoltak a végtelen orosz hómezőkön a Don-kanyarnál 1942-ben, majd a magyarországi harcokban 1944-45-ben. A front összeomlását követően sok százan estek hadifogságba és szenvedtek éveken át a távoli lágerekben, 243 kiskőrösi pedig egyáltalán nem tért haza a harcterekről. 1944 októberének végére a háború elérte Kiskőrös határát is, több kisebb ütközetre is sor került, amelyek áldozatai az evangélikus temetőben nyugszanak, szovjet és magyar katonák egyaránt. A hadműveletek a szovjetek győzelmével zárultak, azonban a visszavonuló magyar csapatok 1944 november 1-re virradóra felrobbantották a vasútállomást és megrongálták a pályaudvar több épületét. A bevonuló szovjet csapatok sokáig a városban maradtak, másfél évig tartó megszállás vette kezdetét. Az elesett kiskőrösi katonáknak ideológiai okokból a kommunista rendszer évtizedeiben, nem készülhetett emlékmű. Ellenben a szovjet hősi emlékmű a város központjában már 1946-ban elkészült. Ezt az emlékművet a rendszerváltozást követően megalakuló új önkormányzat elbontatta, helyére pedig megkezdődött az elesett kiskőrösi második világháborús katonák emlékművének tervezése. Az elképzelés szerint az egyházak gyűjtőakcióiból, valamint az áldozatok hozzátartozóitól összegyűjtött pénzből építették volna meg. Az adományok nem maradtak el, még az Egyesült Államokból is érkezett egy jelentősebb tétel. A második világháborús emlékművet 1994. szeptember 29-én avatták fel, több száz érdeklődő és a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárának jelenlétében.

A forradalom és szabadságharc kitörésének századik évfordulója Kiskőrösön

1948-ban zajlottak a forradalom és szabadságharc kitörése századik évfordulójának emlékére rendezett nagyszabású ünnepségek. A kormányzat már a kezdetektől fogva egy országos rendezvénysorozatban gondolkodott, amelynek csúcspontja a parlament előtti március 15-ei ünnep lett volna, azonban a sors úgy hozta, hogy a centenáris év megnyitórendezvényére Petőfi Sándor költő szülőfalujában, Kiskőrösön kerülhetett sor. Az emlékév során a kiskőrösiek részt vettek Budapesten a Parlament épülete előtt tartott nagyszabású március tizenötödikei ünnepségen is, ahová magukkal vitték a szabadság lángját, amelyet a költő szülőházában gyújtottak meg. Mindeközben az itthoniak egy nem mindennapi esemény részesei lehettek, a jubileum tiszteletére ugyanis itt tartották a befutóját az autós- motoros világ egy a korszakban népszerű versenyének, a Csillagtúrának. Ebből az alkalomból történt meg az, ami azelőtt és azóta sem: Petőfi Sándor főtéri szobrát repülőgépről koszorúzták meg.

1956 kiskőrösi eseményei

Kiskőrös 1956 októberének utolsó napjaiban csatlakozott a vidék forradalmához. Október 27- én tüntetések kezdődtek, amelynek eredményeképpen a tanács vezetőit a tömeg elűzte, a főtéren álló vörös csillagos szovjet emlékművet pedig ledöntötték. A laktanyához vonuló tiltakozókra a sztálinista hatalom sortüzet vezényelt. A Kecskemétről érkező repülőgépek által leadott riasztólövések sérüléseket ugyan okoztak, emberéletet azonban nem követelt az incidens. A november 4-ei szovjet bevonulást követően a helyi forradalmi vezetőket letartóztatták, többekre kemény börtönévek vártak.Az országban rendszerváltozás időszakában már javában állították a kopjafákat, amelyek nagyon hamar az 1956-os forradalmi emlékezés szimbólumaivá váltak. Kiskőrösön először Szilágyi Sándor gimnáziumi tanár helyezett letétbe egy jelentősebb összegű adományt 1992- ben azzal a reménnyel, hogy többen is csatlakoznak majd hozzá. A városban működő civil szervezetek, politikai pártok és az önkormányzat is a kezdeményezés mellé álltak. Magánszemélyek, orvosok, értelmiségiek, egyháziak, vállalkozók, pártok és nem utolsó sorban elszármazott kiskőrösiek is adakoztak a nemes ügy érdekében. Emellett pedig akadt egy kiváló helyi népi iparművész, Leitert Andrá, aki 1993 májusában a kopjafa elkészítését jelentős kedvezménnyel vállalta. Az avató ünnepségre 1993. október 23-án került sor. A kopjafánál az avatóbeszédet Gyöngyösi János gimnáziumi tanár tartotta, aki annak idején részt vett a helyi 56-os megmozdulásban, ami miatt később Kecskemétre kellett költöznie. Beszédében felidézte a kiskőrösi eseményeket, majd kiemelte, helyesnek gondolja, hogy a város vezetői úgy döntöttek, ezt a kopjafát a város e pontjára állítják. Így a város polgárait és a gimnázium diákjait is emlékezteti arra, hogy a forradalom itt Kiskőrösön ebből az iskolából indult el. 2006-ban a forradalom kitörésének 50. évfordulóján Suba György kiskőrösi ötvenhatos magánadományából a kopjafa elé egy Kossuth címer került.

1972.
várossá nyilvánítás

Kiskőrös már az 1890-es évek óta járásközpont, s bár az 1910-es évek elején nagyszabású építkezések kezdődtek, az első világháborús vereség és a Monarchia felbomlása jelentősen visszavetették fejlődését. A két világháború közötti időszakban Kiskőrös megőrizte központi szerepét, a körülményekhez képest gyarapodott, ám megmaradt agrár jellegű községnek. A mai értelemben vett várossá építés gondolata először az 1950-es évek második felében merült fel, először az ipari üzemek telepítése, valamint a helyi oktatás fejlesztése történt meg, amelynek kapcsán előbb gimnáziumot, majd egy új, korszerű általános iskolát kapott a település.A hatvanas évek elején megindult a tervezés, az évtized közepére pedig elkezdődtek az új funkcionális épületek kivitelezési munkálatai. Megnyílt az önkiszolgáló szövetkezeti áruház, felépült a postahivatal, amely a bankfióknak és a biztosítónak is helyet adott, valamint a járási hivatal és a pártközpont is új épületet kapott. Megkezdődött az utak lekövezése és a járdaépítések, 1970-ben pedig döntöttek az új művelődési központ, színházterem és könyvtár felépítéséről. Az új központi épület két év alatt készült el, itt a színházteremben tartották 1972. december 30-án a várossá avatási ünnepséget. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját Kiskőrös már városként élte meg. A város kulcsát és az alkalomra készült díszes oklevelet az Elnöki Tanács elnöke, Losonczi Pál hozta magával, de jelen volt a térség korábbi országgyűlési képviselője, dr. Ortutay Gyula néprajztudós is. A nagy munka az ünneplést követően folytatódott, a hetvenes és a nyolcvanas években elsősorban lakás- és útépítésekkel. A társasházépítésekkel és a Kossuth Lajos utca kiegyenesítésével Kiskőrös egészen új külsőt nyert, amely évtizedekre meghatározta a város arculatát.