Hitélet

Kiskőrösi Evangélikus Templom

Az 1718-ban újra benépesülő Kiskőrösre érkező, jórészt szlovák telepesek evangélikus egyházukat már 1720-ban megalapították, lelkészt és tanítót is hívtak a régi-új településre. 1723-24-ben a vallási türelmetlenség időszakában imaházat építettek maguknak. Mivel ez abban az időben törvénybe ütköző cselekedetnek számított, egy több éves vizsgálat kezdődött, amelynek eredményeképpen először lezárták a fából készült kis épületet, majd a lakosság fegyveres tiltakozása miatt a helytartótanács végül úgy döntött, hogy le kell rombolni. 1730-ban a határozatot végre is hajtották, sőt a következő 50 évben a kiskőrösi evangélikusokat még a vallásgyakorlástól is eltiltották.

Csupán II. József király türelmi rendelete tette lehetővé, hogy 1783-ban újra templomépítésbe fogjanak. Az építésre engedélyezett területen abban az időben mocsár terült el, ám a hívek nem ijedtek meg az építkezés nehézségeitől, elfogadták a kijelölt helyet, és azt terméskövekkel igyekeztek feltölteni, hogy szilárddá tegyék a templom helyét. Az ún. pusztai mészköveket a község határában elterülő Nagyrétből bányászták, és négy-hatökrös szekéren hordták be a templom alapjához.

Az Isten házát 1783-ban felépítették, még ebben az évben meghívták, lekészül Jeszenszky János libercsi lelkészt, aki 1783. március 19-én tartotta meg székfoglaló beszédét. 1792-ben kezdték meg a torony építését, amely azonban július 12-én nagy robajjal összeomlott, de éppen akkor, amikor a munkások ebédeltek, így emberéletben nem esett kár. A következő évben kiásták a torony alapját és hatalmas tölgyfa oszlopokat vertek a földbe, erre építették azután a tornyot. Ugyanakkor javították ki a repedezett falú új templomot is, amely munkát 1794. szeptember 5-én fejeztek be. 1798. október 10-én pedig megtörtént az első püspöklátogatás, melynek emlékét őrzi az a rendelkezés, hogy minden évben, az október 10. utáni vasárnapon kell megtartani a templomszentelési ünnepet.

Az oltár és a szószék 1835-ben készült el, 1875-ben pedig a templomon egy nagyszabású felújítást, építkezést volt szükséges végrehajtani, ekkor épült a mai karzat is. A templom és a torony a több mint kétszáz év alatt többször lett javítva. A toronysüveg mai gótikus formáját 1914-ben kapta. A 20. században még kettő nagy felújítás történt az épületen, az egyik 1968-ban, a másik pedig a közelmúltban, 2013-ban.

Látkép az Evangélikus Templom toronyából 1914

Kiskőrösi Szent József Római Katolikus Templom

A középkori Kiskőrös legelső feltételezhető említése 1396-ból származik, temploma valószínűleg a 15. esetleg a 16. században épülhetett, s bár a török korban a településsel együtt elpusztult, romjai még a 19. században is láthatók voltak.

Batthyány József érsek idejében, 1769-ben került sor a helyi római katolikus egyházközség megszervezésére, Wattay Pál, a terület földesura pedig még ugyanebben az évben átadta számára a település központjában elhelyezkedő templomromot és közvetlen környezetét. Mivel ekkoriban Kiskőrösön kevés számú katolikus élt, ekkor csupán egy kisebb imaház épült fel a hitélet biztosítására 1773-ban.

A 19. század elejétől a városba költöző mesterembereknek köszönhetően emelkedni kezdett a római katolikus lakosság száma, így új templom felépítése is egyre sürgetőbbé vált. Az 1826-ban felépített neobarokk stílusú templomot Szent Józsefről, a Szent Család védelmezőjéről és az iparosok védőszentjéről nevezték el. Alapkövét ünnepélyes keretek közt Klobusiczky Péter kalocsai érsek helyezte el, majd 1827. október 9-én a felszentelést is ő végezte. A templom főoltára a század utolsó évtizedére nyerhette el mai formáját. A templomépület egészen 1931-ig megőrizte eredeti alakját, ekkor bővíttette ki az egyház a kereszthajó megépítésével. A negyvenes évek elejére elkészült a ma is használt két manuálos Angster orgona, 1942-ben pedig megérkezett a településre az egyházközség meghívására Karol Malczyk festőművész és Pawlik Milada tanárnő, a német megszállás elől menekülő lengyel házaspár, akik az országban öt település római katolikus templomát festették ki. A művész az akkor élő embereket kérte fel modellnek. A felnőtt kiskőrösi katolikus elöljárókról, hívekről a bibliai személyeket, a hittanra járó gyermekekről pedig az angyalok arcképeit mintázta.

A templomépület legutóbb 2014-ben kapott teljes külső homlokzat felújítást, ekkor a hívek adakozásából az orgona is megújult. Az épület belsejében különösen szép látványt nyújt a négy Árpád-házi szentet, Erzsébetet, Margitot, valamint Istvánt és Lászlót ábrázoló, művészi módon elkészített színes üvegablak.

Kiskőrösi Református Imaház

A helyi református közösség története 1913-ban a fiókegyház megalakulásával kezdődött, majd 1914-ben a Rákóczi utca 66. szám alatti kis nádtetős házat átalakítás után imaházzá szentelték. A hitélet 1926-ig itt zajlott, ekkor a mai Petőfi utca és a Kálvin utca sarkán akkor álló épületet vásárolta meg a gyülekezet átalakítása után pedig 1926.december 9-én templommá szentelték. 1937-ben harangot vásároltak, illetve ekkor történt meg hivatalosan az ‘anyaegyházzá’ nyilvánítás, majd Nagy Ernő református lelkipásztor 1938. szeptember 25-i beiktatása után a gyülekezet önállósága is létrejöhetett. Ugyanebben az évben templomépítés szervezésébe kezdtek, amelynek céljából pénzügyi alapot hoztak létre, majd Templomépítő Bizottságot neveztek ki, bélyegzőt készítettek, „Templomépítő Bizottság pecsétje” felirattal. A gyűjtés eredménye 2.944 pengő volt. A közeledő második világháború és front átvonulása okozta nehéz helyzet, a bizonytalanságok és a szegénység a további gyűjtést megakadályozta, a befolyt összeg pedig az 1946-os hiperinfláció következtében semmivé lett.

1945-46 éveiben a gyülekezet tagjai erős hittel kezdtek hozzá a lelki élet újraszervezéséhez. 1946. május 1-től dr. Vincze Ferenc református lelkipásztor helyettes lelkészként pásztorolta és gyűjtötte össze a szétszóródott híveket, presbitereket. A hit és a vágyódás ‘Isten Háza’ után 1947-ben a lelkésszel együtt cselekvésre indította a presbitereket és a híveket. Az összegyűlt pénzen megvették az első vagon téglát, majd újfent ‘Templomépítő Bizottságot’ alapítottak. Az építendő templom helyét, az Árpád utca és a Martini utca saroktelkét Kiskőrös község képviselő testülete 1947. november 10-én ajándékozta a református gyülekezetnek templomépítés céljából. Templomépítés helyett azonban más lehetőség is adódott, a gyülekezetnek ugyanis 1948. november 20-án sikerült megvásárolni a felszámolás alatt lévő Tomori utcai, 1914-ben épült Első Dunavidéki Takarékpénztár épületét. Átalakítással gyülekezeti terem és lelkészlakás jött létre. Templommá szentelése 1949. márciusban az első tavaszi vasárnapra esett. 70 éve szól az Ige mai imaházban. Ez idő alatt többször szükségessé vált az öregedő épület állagának megőrzése, megerősítése, külső-belső renoválása, korszerűsítése.

Ebből a munkából ifj. Bagi László lelkipásztornak is jutott bőven, szolgálati ideje alatt 1981-2000 között. Utódára, Pénzes Péter lelkipásztorra ugyancsak fontos feladat várt, hiszen az imaház utolsó felújítása 1994-ben volt. Az eltelt 14 év alatt rohamosan romlani kezdett az épület állaga. Falain magasan salétromos nedvesség mutatkozott, a téglák 60%-ban vizet tartalmaztak, a tetőcserép mállott. Az imaterem végében lévő tanácsterem (ma előterem) alatt a pincében levő állandó víz a vasgerendákat oly mértékben meggyengítette, hogy csak cölöpökkel lehetett megtartani a terem aljzatát, hogy be ne szakadjon. A munkát azonban siker koronázta, 2009 és 2013 között az épület megmentése, a parókia felújítása befejeződött, pontosan a református gyülekezet születésének 100. évfordulójára.

Kiskőrösi Baptista Imaház

A Kiskőrösi Baptista Imaház a Magyarországi Baptista Gyülekezetek része, és jelentős közösséget képvisel a városban. Az imaház a Kálvin utcában található, és helyi védettséggel rendelkezik, így Kiskőrös egyik kulturális látnivalójának is számít. A gyülekezet 1880-as években alakult, és azóta is aktív szerepet vállal a település közéletében, míg az imaház építése 1892-ben kezdődött. Az imaház az összefogás és a hit jelképe, a kezdeti nehéz anyagi helyzet ellenére a közösség támogatásával valósult meg az építkezés.

A gyarapodó tagság először a 71. számú vasúti őrházban tartotta összejöveteleit, majd a létszám bővülésével magánházakhoz jártak istentiszteletre, főként a Segesvári, majd a Klapka utcákba. 1892-ben aztán elhatározták, hogy felépítik első imaházukat, amely a mai épület közvetlen szomszédságában állt, amely akkor Turek Sándor kéményseprő mester telke volt. A gyülekezet 1893. szeptember 19-ére el is készült a 400 fős kis imaház kivitelezési munkálataival, amit jórészt társadalmi munkában végeztek.

Az 1920-as évekre azonban a tagság annyira megnövekedett, hogy a régi épület szűkösnek bizonyult, emellett felújítása is szükségessé vált, állapota erősen leromlott. 1921-től tanácskozások kezdődtek az elöljáróságban, akik végül egy új imaház felépítése mellett döntöttek. Az előkészületeket Kovács István lelkipásztor intézte, 1923-tól a budapesti építészmérnök, Félix József több tervet is letett az asztalra. Először egy gyönyörű, kupolás épület nyerte el a gyülekezet tetszését, ehhez azonban új telket is kellett volna vásárolniuk. Volt szó helyszín gyanánt a Kossuth, Tomori utcákról is, azonban kiderült, hogy egyik sem lett volna alkalmas a nagy épület befogadására, így utólag a ma ismert forma mellett döntöttek, a mai helyszínen. Az 1924-es évben építési bizottság alakult, a munka megkezdődhetett. Mivel az egész gyülekezet kivette a részét belőle, az építkezés viszonylag gyorsan, két év alatt, 1926-ra befejeződött, annak ellenére, hogy a pénzromlás bizony alaposan megnehezítette a dolgokat. A korabeli hetilap, a Kiskőrös és Járása is arról tájékoztatott, hogy ennyi tégla egyszerre még nem is érkezett Kiskőrösre. A szomszédos kis imaházat, anyagának felhasználása mellett időközben elbontották.

A 25 méter hosszúságú, 21,1 méter szélességű, 487,58 négyzetméter alapterületű imaház akkoriban az ország legnagyobb baptista templomának számított. Számos felújítás után ma is helyt ad a gyülekezet istentiszteleteinek és közösségi életének, emellett pedig különleges formáival Kiskőrös város egyik dísze is.

Zsinagóga – Kistemplom

Kiskőrös zsidósága már a 18. század vége óta jelen volt a város történetében, az évszázadok alatt jelentős közösséggé váltak. A mai Petőfi Általános Iskola helyén eredetileg az 1876 körül épült Nagytemplom állt, de a háborút követően az épületet 1950-ben elbontották. A közösségnek két iskolája volt, egy felekezeti, és egy szakrális funkciót betöltő, ez volt a héberül Bét hámidrásnak nevezett, ma is álló Kistemplom, mely 1915-ben épült, Szalvetter Mórné adakozásából, Klein Jakab közreműködésével.

A haláltáborokból hazatértek 1945 után itt tartották megemlékezéseiket, lévén 1944-ben 422 főt, szinte a teljes kiskőrösi zsidóságot elpusztították. Az épület végül 1979-ig eredeti állapotában maradt, ekkor a jelentős állagromlás miatt a városi tanács közösségi tulajdonba vette, átépíttette, ezután hangversenyteremként és közösségi térként funkcionált, így van ez ma is. A kevés számú túlélő erre az időre nagyrészt elköltözött, sokak Izraelbe, mások Budapesten élnek.

A Kistemplom falában lévő márványtábla eredetileg az építtető Szalvetter család egyik sírkövének a felső része volt, ezt hozatta be Szabolcs József a vasút melletti temetőből, s falaztatta be az épület elülső homlokzatába, az egyik ablak helyére. Külső részét simára csiszolták és ekkor került rá a „Mártír emléktábla szeretteink vértanú lelkének, akik az iszonyat éveiben meghaltak . Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet.” szövegezés. 1987-ben a városi tanács nagyarányú felújítást végzett az épületen, ekkor került sor a táblának az oldalsó falba való átépítésére. Legutóbb 2014-ben került sor teljes homlokzat felújításra, festésre. Az egykori izraelita közösség utolsó emléke ez az épület, valamint a vasútállomás melletti izraelita temető.